Program

Nos, az elmúlt három napban lezajlott az animációs fesztivál. Tegnap volt az utolsó napja. Részint egy verseny volt hallgatói munkákból, valamint vetítés a nagy betűs élet animátorainak filmjeiből. Igazából csak az utolsó napon voltam ott, ezért is csak erről írok. Nem is volt rossz döntés, szerintem a szervezők is ezt a napot nyomták meg. Ámulás, bámulás, teljes kielégülés. Nem utolsó szempont a fesztivál ára sem. olcsóbb volt mint egy sör (3 dl) a helyi pogó centerben. Fentebb a kukából visszahalászott szórólap. Lentebb az egyik helyszín, a mozi, ami valójában egy kultúrház.

Tegnap két animátortól láthattunk két-két filmet. Hihetetlenül jók voltak. Készítőik Torill Kove és Anita Killi Kanadában tanultak, és az egész világon ismert animátorok. Az elöbbi mellesleg oszkárdíjas. A levetített tekrcsek bejárták az egész világot, jó karcosak is voltak. (Filmjeik norvég kanadai kooprodukciók, képek a filmekből lejjebb, készítő szerint sorrendben. Teljesen eltérő technikával dolgoznak, mondanivalójukat közérthetően, de mégis árnyaltan közlik. Akit érdekel nézzen utána jobban.) Mindenesetre tényleg megérte!


Az est - rövid kajálás után - a Rokken nevű übersnob helyi pogó centerben folytatódott. Itt tartott előadást Mr. Pes, a new yorki animátortársadalom egyik kiemelkedő figurája. Na ez az ami kiteljesítette az estét! Legjobb filmjei sorát - a mi szerencsénkre - verkfilmekkel szakította meg. A vetítést pedig beszélgetéssel zártuk, ahol is Pes úr beavatott mágiájába és persze kulissza "titkokba". Az egész este tanúlsága számomra, hogy jó dolog minden vicket-vackot eltenni, sosem tudhatjuk mire lesz jó, és hogy sokkal többet kell foglalkoznom animációval. Tegnap rá kellett ébredjek, szinte semmit nem tudok róla. Ezt mihamarabb pótolnom kell! Köszi Pes mester!

Kaboom!

+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Az est azzal zárult, a vendég előadók ajándékokat kaptak dvd filmek formájában, és kihirdették a győztes halgatói munkákat, amiket nem tapsolt meg senki, nem is gratuláltak hozzá. (?) A fesztiválbérlet magábanfoglalt egy grátisz beugrót az esti discóba. Naná, hogy maradtunk. Vártunk és vártunk a kezdésre, amkior is egyszer csak reszelős metál csendült fel. Mindenki meglepődésére (vagy megrökönyödésére) a magyar kontingensnek felcsillant a szeme a "vér szagra". Nem akartuk elhinni amit hallunk. De a boldogság gyorsan elillant. Ez csak a hangósító próba volt, vagy intró, vagy mit tudom én mi, amit gyorsasággal felváltott a norvég '80-as évek egy sor váltöméses discó remeke. Mentünk is haza. Frank Zappa Bobby Brown-ja sem volt elég, hogy marasztaljon.

Ez a két vén mókus volt a fő lemezparipás, néha négyen lettek. A saját érdekükben remélem, hogy nem találkozunk az utcán. (A jobboldalinak egy tükör volt a hasára szerelve, amiben én és a reakcióm tükröződünk éppen.)