Kép

Az első pihenő, a világ (egyik) legszebb helyén. (fotós: B állványa)

trip_01: Rotsethornet (649 m)

Szeptember 27-én, Andival és Balázzsal felmásztunk a legközelebbi hegyre, ami már annyi képen látható volt. Nagyon szép időnk volt, annyira, hogy az iskolából is leléptünk. (Délben kezdtük utunk, és háromnegyed hétre már otthon is voltunk.) Eszméletlen gyönyörű tájakon jártunk. Néha fennhangon meg kellett kérdeznem, "Hol vagyunk?". Szerintem a többiek sem tudták. Azt hiszem ez az, amit nem lehet lefényképezni, ezt látni kell! Elkezdett átértékelődni bennem a természetfotósok munkája. Cseppet sem könnyű még csak megközelítőleg helytállóan is visszaadni a tájat. Nekem sem ment.

Nem volt különösebben nehéz megmászni a hegyet. Ruth mesélte, hogy egy páran már meghalltak itt esős időben. Nem is csoda, ha eső van akkor hihetetlen mennyiségű víz ömlik itt le. Ha jól emlékszem ők valami földcsuszamlás következtében vesztették életüket. Illetve, volt egy meredek, advancebb szakasz, ez elég sáros, csúszós is volt. De az ember mindig talált egy-egy kiálló valamit amibe kapaszkodhatott. A látvány már odafele úton kárpótolt a kissebb nehézségekért.

Kapaszkodó.

Kis tavacska a csúcshoz közel.

Fotósok és felületeik.
(Majdnem minden képembe bemásztak.)

Az ilyen kőépítményeket állítólag trollok hozták létre.

Ez pedig már a csúcs. Volt ott egy kis fém ládika(fent a teteje), benne pedig egy vendégkönyv, ahová minden hegymászó bekarmolhatja a nevét, hogy itt járt. Aztán rakhat egy követ a trollok valamelyik tornyocskájára. Én is hozzájárultam egy kaviccsal az építkezéshez.

Innen föntről Volda még kisebbnek látszott.

Nem is akartam lejönni. Ilyet én még életemben nem láttam. Nekem is kedvem támadt itt fenn meghalni. (Köszi a wiw-képet!) Az volt az érzésem, hogy ezek után már lehet. Már minden megtörtént velem. Az egyik tornyocska megteszi síremléknek is. Ezt jól fogalmaztad meg B testvér: "...szinte minden nap besorolódik életem legjobb élményei közé."!
Ez a nap tuti!

Itt egy panoráma fokozásként!

"A természet irónja"

Eladtam magam! Ezek után csak képeslapnak való szemetet fogok gyártani. Ezen legalább nem kell annyit gondolkodni, sokkal rosszabbra meg nem sikerülhet az eddig látottaknál. Valójában ez csak egy kísérletsorozat egyik első darabja. Igaz Balázs?!

Payback

Majdnem elfelejtettem! Biztos unjátok már, de tegnap megint volt egy fontos "protokol" vacsora. Ma hívtuk vissza Tirilt és Ruth barátnőjét, hogy viszonozzuk a gesztust. Ráadásként eljött Jázmin (német cseredeákleány) is. A menü cukorborsóleves, gombapörkölt nokedkival, madártej, és nem tudom milyen nagyonfinom gyümölcs süti. A textúrája is szép volt, ezt Tiril is megjegyezte. Vendégeink nagyon meg voltak lepődve a nokedlin, és a "birdmilk"-en. Az előzőnek a készítésmódján, az utóbbinak az állagán! Nagyon finom volt, főleg a pörkölt. El is mondtuk, hogy jó magyar szokás a pörkölt maradékát kitunkolni, annyival is könnyebb a mosogatás. Persze csak elmutogatni tudtam a tunkolást, angolul csak Andi tudja: "tunking". Anyway! Minden elismerésem a készítőké. (Puszta figyelmességből nem kerültek erős fűszerek a kajába.)

Rádöbbenés a nokedlira. (B-j. vendégeink: Ruth, Tiril, Jázmin.) Kriszta darabra, súlyra, de leginkább érzésre egyforma adagokat oszt. Alles egal! Én megint jóllaktam, aludni is tudtam volna utána.

+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Mint minden eddigi nagy kajálást, ezt is bevásárlás előzte meg, ami nagyon sokáig tartott. Hogy elfoglaljam magam dokumentáltam. Bevásárlásban amúgysem nagyon lehet segíteni. Főleg ha heten megyünk, a shopinglist pedig sérthetetlen. Végre nem néztem a keresőbe! Íme a kedvenceim:

Kisvártatva Andi is csatlakozott...

Egy hónap után

Pont egy hónapja vagyunk Voldában. Vagyis érkeztünk. A fenti kép augusztus 23-án készült, mielőtt még átkeltünk volna a fjordon. Emlékszem számomra meghökkentő volt látni azt a kompot, amit előzőleg egy prospektusban nézgettem még odahaza. "Tényleg létezik!" Akkor még ennyire sem fogtam fel, hogy hol is vagyok. De ti - kedves olvasók - egész mostanáig nem tudtátok hol is vagyok. Itt van néhány kép amin megmutathatom. Konkrétan, azt ahol élek,
a kollégiumi szobám. Többen kértétek is már!

Egy igazi ronda tömbben lakok, az "A-block"-ban. Így fest Andi ablakából, aki szemközt, ugyanilyen kivitelü "B-block"-ban lakik. Egy ugyanilyan szomában. Még mindig érthetetlen számomra ez az építészeti döntés, a sok faház gyűrűjében. Ezeknél csak a mellettük lévő hotel épülete förtelmesebb. Azon vannak faberakások, hogy még feltűnőbben próbáljon elvegyülni.

A második emeleten lakok, a 204-es szobában. Sokan nem mernek bejönni. Azt hiszem érthető miért. Csak a gond, hogy tényleg azt hiszik rajongó vagyok. Csak azért nem szedem le, mert magamról lemosni már úgysem tudom. Alul az íróasztalom. Innen generálok mindent amit tudni véltek rólam. A falon újságokból kivágott képek, bontják a halványsárga falfelületet.

Tavaszi hagymalevest kavargatok a száradó zoknik alatt. Ez pedig egy alaprajz a szobám elrendezéséről. Valamire mégis jó ez a "Room and architecture" óra.

A kakótartó cigarettás dobozom. Azért van négyszeres áron a cigaretta, mert ekkora. Az instant kakaózás árt az egészségnek. Nekem persze nem kell "snüsszt" magamhoz vennem a napi nikotinadag beviteléhez!

Ez pedig a valós látkép a szobámból, a már sokat emlegetett szállodával. Amúgy örülök, hogy egyáltalán van kilátásom. Nem úgy, mint szegény Mesinek és Balázsnak. Nekik nem sok jutott a norvég tájból. Csak az gyakori eső emlékezteti őket, hogy hol is vannak.

Tehát itt lakom, és bevallom egyre kevesebb kedvem van hazatérni. Sőt, megijeszt a tudat, hogy az egynegyedét már letöltöttük ittlétünknek. Még sehol sem jártam Voldán kívül, bár ennek kizárólag anyagi okai vannak. De még több mindent fel akarok fedezni ami itt marasztalhat!
(A képek egy 12-24mm f/4G ED-IF AF-S DX Zoom-Nikkor obival készültek, az elsőt kivéve. Hát vegyes érzelmek. Csendes, az tuti. Elég gyors is, de nem dobom hanyatt magam.)

Internacional nights

Nem említettem még, de kb. két hetente minden vendég ország tart egy saját nemzetét reprezentáló estet. Eddig volt egy román, ma este pedig egy litván. A két estnek nagyjából ennyi közös pontja volt (képek fent), vetítési kísérlet tekintetében. (Windows Vista, köszi Bill!) Kis lelkiismeret furdalással mentem a maira mert, semmit se nem tudtam Litvániáról. Meglepő módon most sem. Csak a zászlójukat: sárga, zöld, piros. De aztán működött a projektor is meg minden és először egy borzadáj klippet néztünk meg. Azt hiszem olyasmi volt a funkciója mint nálunk a "második magyar himnusz"-nak. Csendben végig sírtuk. (Alább egy kép.) A litvánok tudatlanságunkat francia salátával(?!) és olajban sült, fokhagymás kenyérrel díjazták. Még most is minden résztvevő a wc-n ül. Most már azt is tudjuk, miért jó litvánnak lenni.

Utólagos megjegyzés: tudják a korsárlabda játékszabályait, és szeretik a sört. Ez igazi litván sajátosság. Egyetlen sörmárkájukat sem sikerült megtudnunk!

"It isn't a big ship..."

Miután ma megkajáltam, délután elindultam, hogy ígéretemet betartva, csináljak pár képet a városról. Az egyik domb tetjére érve megláttam a kikötőben egy termetesebb hajót. Egy olyat ami eddig nem volt ott. Végre történik valami! A városfényképezés abba is maradt... Mert kit érdekel a város, ha itt egy hajó?! Főleg ha fel is lehet rá mászni. A hajó bitument hozott Alesundból (tőlünk egy utcával följebb útburkolnak). Svenn Björn Bowen Dahl a Sigyn kapitánya készségesen állt rendelkezésemre. Mivel nagynak tartott már, nem vezetett körbe, rámbízta mit csinálok és semmiért nem szólt. (Valószínüleg, mert tudta, hogy kevés időm van, mivel csak az utolsó kirakodásra, illete fuvarra értem oda. Ezért nem teljesen kerek a történet.)

A hajó egy régi viking istenről kapta nevét, és van még két ugyanilyen tesvére. Kb. a '60-as évek közepéről való konstrukciók. Ez alig-alig látszik rajta! Még mindig mennek.

A belseje 6-7 méter mély, és több részre osztható. Csaknem 100 kamionnyi cucc belefér. Dahl kapitány szerint, aki több mint harminc éve van a pályán (vizen), ez nem nagy hajó. Ő sokkal nagyobbakat is irányított. Amik több(mint)ezer tonna rakományt hurcoltak a gyomrukban. Azért raktam több képet, hogy az arányok jobban érzékelhetők legyenek. Szerintem igenis nagy. 'Kismarkoló' is van benne. Meg egy nagy is ami eredetileg láctalpas volt, de valahogy rászerkesztették a hajóra. Most is lánctalpas elven működik jobbra-balra. Előre-hátra, pedig láncok húzzák az alapzatát. Késöbb majd látszik az is. Az a nagy ami belóg.

Névreszóló.

Tat.

(Most nem megyünk.)

Dahl kapitány. Világéletben, vagy mióta az eszét tudja kapitány akart lenni. De hát egy fjord mellet mi akarjon lenni a gyerek? Soha nem volt tengeri beteg és egy hajója sem sülyedt el. Elmondása szerin ezek a legveszélyesebb fjordok, a szomszédoson most volt cunami veszély! Az első iskolán kívüli norvég aki nem csak a gulyást ismeri ha magyarokról van szó. Mitöbb, járt is a fővárosunkban. Magyarországot elsősorban a foci és a jéghoki kapcsán ismeri. Egyébként a bátyja fényképész stúdiót, és labort működtetett Osloban amíg élt. Állítólag világszerte ismert volt. Az ő nevét nem árulta el.

Ő, pedig gondolom az elsőtiszt szerepét tölti be, meg irányítja a 'nagymarkolót'. Valójában a hajók tulajdonosának a fia. (Az egész hajón négyen vannak, a tisztek meg a két melós.) Éppen a tehrautóért telefonál, mert már mennének. 24 órás út vár rájuk. Uticél: Bergen.

Meg is jött. Ripsz-ropsz megpakolták, aztán megvárták míg lekímélem magam a fedélzetről, leírtak elegáns kört és kihajóztak. Nekem meg volt egy jó napom!

(Ezt a bejegyzést Keresztapámnak ajánlom!)

Engedély bármire kártya

Végre megjött a tartózkodási engedélyem, ami már egy fél állampolgárságnak felel meg. Nekem biztosan. Ja, és a bajszom is vörösödni kezedett. Úgy látszik az asszimilácíó errefelé ezzel jár.

RadioGaGa

Tegnap este beugrottam a Volda Student Radio studiójába, megnézni milyen is az. Na meg egy ígéretet is teljesítettem ezzel, illetve a mostani bejegyzéssel. Hát igen, itt is a Star Trek-ből lopott technikával találkoztam. Minden van itt két helyiségben ami egy igazi rádióba kellhet, vagy még több is. Végtelen mennyiségű gyári hangzóanyag, akárhánysávos keverő, szuper mikrofonok, stb. Pedig csak egy iskolai rádió. Azon viszont ledöbbentem, hogy nincs kihasználva, hiába nemzetközi a dolog. Hetente egy-két-három felvételt csinálnak, amit aztán minden következő nap orrvérzésig nyomnak. Rögtön megértettem miért nem hallgatja senki. Katt ide!

Enélkül nincs rádió! És ez itt valóban használatban van, még mindig. Az archivum jó része is LP. Bár azért szemét is van bent rendesen, ami nem baj, mert az egész studió tökéletesen hangszigetelt, így nem hallatszik ki. Az archivum mellett a központi(agy)számítógép, aki szintén már a kezdetek óta itt van. Mostani funkciója a katalógus őrzése, ezzel is segít áramot fogyasztani. Alább egy kis miliő.

A kevésszámú adástól az ember igényes műsorokat vár. Én is arra számítottam. A tegnapi adás hírekkel kezdődött, hogy hol hányan hallatak meg. Közben szó esett a legjobb gombázó helyekről Voldában és receptek is gazdát cseréltek. Aztán presseresre váltva a gyászos hangulatot, egy képzelt riport következett a döglött rocksztárral. Aki studióban gitározott és énekelt a Nirvana egyharmada (vagy egésze), Kurt Cobain - Kamil szomszédom - testivalójában. Időutaztunk. Ezzel nem is lenne semmi baj, csak ők ezt komolyan gondolják. Pont a szép metálfényezésű hazában.

A dedikálást én is megvártam. Elég halálközeli élmény volt, de csöppet sem boldog megsemmisülésé. Az volt az érzésem, hogy Kurt rövidesen végez magával. Vagy én vele. Long live Hole!